A véletlen szerepe

Kárász Karolina Fotográfia BA 06.70.257.2276, kkarolin@gmail.com

Munkám során egy olyan fogalmat igyekeztem körbejárni, ami sohasem eshet kívül az fényképész alkotó munkája körén. Véletlenek, esetlegességek sorával találkozunk a mindennapjainkban. A véletlen megtapasztalása az emberi megismerés legsajátosabb vonása, egészen egyszerűen azért, mert a véletlen a nem befogható, objektíven át nem látható oksági viszonyok erőterében kerül elő. Az emberi elme nem láthat át minden oksági viszonyt, nincs abszolút belátás, nincs totális racionalitás. A véletlen tehát mindig az emberi
megismeréshez kötött.
A fotográfában, a képzőművészetekben a véletlenek különféle hangsúllyal kapnak megjelenítést. Van, hogy úgy lesz része a képnek, hogy a világban meglévőnek, az akkor és ott megtörtént véletlennek, esetlegesnek puszta megjelenítése marad. Vannak esetek, amikor a véletlen eszközzé válik az alkotó kezében, és az esemény a kép kompozíciójának értelmezhető alkotóelemévé válik. Megint más lapra tartozik a véletlen tudatos ábrázolása. Diplomamunkámat olyan kísérletnek tekintem, amely képes megmutatni a véletlennek ezt a sokrétűségét, egyúttal képes bemutatni, hogy a mesterségesen létrehozott kompozíciós hibák, technikai hibák, és egyéb képhibák éppen úgy meghatározói lehetnek az esztétikai élménynek, mint a stilizált, végletesen kidolgozott ábrázolásmódok rendezettsége.A tudatosság megpróbálja kiszűrni, megpróbálja értelmezni a véletlent, megpróbálja beláthatóvá tenni a beláthatatlannak látszót. Ezért valamilyen módon tudatosítani kell a munka során a véletlen szerepét.
Az emberi arc mimikai adottságai kifejezetten alkalmasak arra, hogy a véletlenszerű effektusok ábrázolásának szolgálatába álljanak. Három féle módszert alkalmaztam a véletelen megidézésére, felhasználására és tudatosítására. Az egyik esetben a kép készítésekor a modellt valami nem várt külső hatás éri. Ezt egy pamutlabda segítségével értem el, amit az expozíció előtt, vagy éppen annak pillanatában váratlanul a modell arcához dobtam. Más esetben a modelleknek tudomásuk volt a pamutlabdáról és annak szerepéről, ám a fényképezőgépet még a dobás előtt elsütöttem. Ami még váratlanabbul érte a modellt. Az arckifejezés ilyenkor feszült koncentrációt
tükröz. A cél sok esetben tehát az volt, hogy a véletlenszerű, esetleges motívumok a modell arcán szerezzenek dominanciát.
A harmadik esetben már a képalkotás egyéb körülményei elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy megmutatkozzanak a véletlenszerű képelemek. Ilyenkor a spontánnak tetsző kompozícióválasztás segítségével idéződött meg a véletlen.